Bemutatkozás

A Berzsenyiben érettségiztem speciális matematika tagozaton, majd 1996 és 2016 között ott tanítottam matematikát és informatikát. Akkoriban több jegyzetemet is megosztottam online, egy részük ezen az oldalon is olvasható.

Mostanában szoftverfejlesztő vagyok, de továbbra is szeretek matematikai és másféle problémákon gondolkozni, néha egy-egy témában jobban elmélyülni. Tervezem, hogy ezekről a laikus próbálkozásokról is feltöltök majd néha írásokat.

Inspiráció

"Pick up your damn suffering and bear it!"

(Jordan B. Peterson)

"Az ember semmire se megy. Aki intakt, az műveletlen, aki művelt, az korrupt. Az intakt előtt le kell tagadni a műveltséget, a művelt előtt le kell tagadni az intaktságot. Az ember semmire se megy.

Egyáltalán nem tudnék beleegyezni abba, hogy valaki ezt tőlünk független világ kényszerének tulajdonítsa. Tőlünk függetlennek lehet tartani a szabadesést, bár e megfogalmazás ellen is van kifogásom. De határozottan tiltakoznék, ha valaki azt állítaná, hogy a világ létrehozásában ártatlanok vagyunk. A magam részéről az olyan embernek nemcsak ép értelmében, hanem tisztességében is kételkednék, aki kétségbe vonná, hogy ezt a világot mi csináltuk és folyamatosan mi csináljuk. Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon."

(Hamvas Béla: Patmosz, Direkt morál és rossz lelkiismeret)

"A társadalom berendezkedésének igazságtalansága ellen való rebellió korszakában természetesen semmi sem volt divatosabb, mint a szegények sorsa fölött érzelegni. A szegény ember a jó ember, a gazdag a rossz ember. Ezért igyekszik mindenki a legrövidebb idő alatt vagyont szerezni. Egész sereg indítványt tettek arra vonatkozólag, hogy ezt a szegénységet miképpen lehetne megszüntetni, s ezek közül a legfontosabb, hogy a pénzt attól, akinek sok van, vegyük el, és adjuk annak, akinek nincs. Legyen minden közös. Vagy nem? Ha az uzsorás öregasszonyok ellenállnak, a pénzt tőlük erőszakkal is el lehet venni. A társadalom nevében. Szükség esetén, a társadalmi igazság érdekében, a gazdagokat meg is lehet ölni. Ilyen módon el lehet venni a földbirtokot, a gyárat, az üzletet, az aranyat, az ezüstöt, le lehet húzni az emberekről a ruhát és a cipőt, és szájukból ki lehet venni a falatot. Legyen végre igazság.

A tulajdon persze nem egyszerű dolog. Éppen ezért azoknak az ujjongását, akik megállapították, hogy végre-valahára akadtak, akik a tulajdonhoz mertek nyúlni, mérsékelni lehetett volna. Tudtommal a zsiványok a tulajdonhoz már sok ezer éve hozzányúlnak, viszont – becsületükre legyen mondva – azt minden elmélet nélkül teszik. A tényhez, hogy tulajdon van, mindig és elkerülhetetlenül tapad valami igazságtalanság. Az ember, és valami még, amiről bizonytalan, hogy hozzátartozik, vagy sem, de azzal össze van ragadva. Mondjuk úgy, hogy a tulajdon kérdése gyökeresen csak úgy oldható meg, ha az ember arról tudatosan lemond. Semmiféle más mód erre nincs. Mert ha sapkámat elveszik, és ismeretlen tájra viszik, annak ellenére, hogy más hordja, az enyém marad. Ez a tulajdon sajátsága, hogy mindaddig személyes tulajdon marad, amíg az ember az ahhoz való viszonylatot saját belátásából nem bontja fel. A tulajdon köre szűkíthető. Ha a tulajdon köre kisebb, mint az ember életigényének köre, ez a szegénység. Akinek életbiztonsága nincs megalapozva, az tulajdonra szorul. Ezért Guénon a tulajdont intervenciónak, fensőbb beavatkozásnak nevezi, amely az embert külső dolgokkal támogatja, és saját életéhez segíti. Tudjuk, hogy mindnyájan tulajdonra vagyunk utalva. Tulajdon tehát az a tárgyi alap, amelyre személyes életbiztonságunk érdekében feltétlenül szükségünk van. Személyes életbiztonságunk pedig, mint az köztudomású, fölöttébb labilis. A tulajdon védelem, és aki tulajdonomat elveszi, védelmemtől foszt meg. Elméletet koholni könnyű. Hogy a tulajdon a társadalomban igazságtalanul oszlik meg, egyáltalán nem helyes. A tulajdon megoszlása igazságtalan, de ha a tulajdont elveszik, abból nem lesz igazság. Ellenkezőleg, mint Raszkolnyikov esetéből is kiderül, bűncselekmény lesz. Akárki teszi, és akármilyen elmélet alapján teszi, akár jakobinus, akár Napóleon, akár Julien Sorel, akár Rogyion Raszkolnyikov, akár valamely államtanács.

Abban az időben, persze, a tizennyolcadik század és a forradalom nyomán azt mondták, hogy a tulajdon igazságos elosztását a közösség nevében hajtják végre. Ma már tudjuk, hogy Raszkolnyikovnak igaza van. A tetteket az a valami hajtja végre. Mi ez? A két kéz. A közösség nem cselekszik, és így semmit sem vesz köztulajdonba. Tudjuk, ilyesmi, hogy társadalmi aktus, nincs. Semmit sem követnek el közösen, a dolgokat köztulajdonba komplott tagjai veszik. Tudja, mi ez? Két kéz. Aztán pedig, ahelyett, hogy nyelvüket kitépnék, a komplott tagjai elhíresztelik, ez a társadalom igazságszolgáltatása volt. A közösség tette. A huszadik században megtanultuk, hogy a közösségek nem csinálnak semmit, mindent a két kéz csinál. Aztán pedig szemtelen és gyáva szofizmával a közösségre hivatkoznak. A huszadik század egész demokráciáját az a szofizma jellemzi, hogy az elenyésző kisebbségben levő összeesküvők saját akaratukat miképpen tudják a többség véleményének feltüntetni."

(Hamvas Béla: Előszó a Bűn és bűnhődéshez)

"Ítélőképességünket is ugyanúgy megronthatjuk, mint értelmünket. Értelmünket és ítélőképességünket ugyancsak társalgással alakítjuk ki. Értelmünket és ítélőképességünket ugyancsak társalgással rontjuk el. Tehát a jó vagy a rossz eszmecserék alakítják vagy rontják őket. Ezért fontos minden esetben a helyes választás, hogy fejlesszünk, ne rontsunk; választani azonban csak úgy tudunk, ha már kialakítottuk, ha nem rontottuk el őket. Bezárul tehát a kör, és roppant boldogok, akik kitalálnak belőle."

(Blaise Pascal: Gondolatok)